Hogyan használjuk az arcszérumokat? 5 egyszerű szabály, amit be kell tartanunk

Ma már a legtöbben tisztában vagyunk az arcszérumok csodálatos hatásairól. Mégis kevesen figyelnek arra, hogyan is kell úgy használni egy szérumot, hogy a termék hatásait 100%-ig kiélvezhessük. Lássuk azz az öt egyszerű szabályt, amit követnünk kell.

A nővéred/barátnőd/ kozmetikusod javaslatára vásároltál egy arcszérumot, remélve, hogy gyorsabb és jobb eredményt fogsz így elérni, mint egy sima hidratáló krémmel. Már eltelt néhány hét azóta, hogy elkezdted használni, de nem látsz javulást. Nem feltétlenül a termék megválasztása a probléma. Lehet, hogy rosszul használod a szérumot. De akkor hogyan kell jól csinálni? Lássuk tehát az arcszérumok használatának öt szabályát.

Hogyan kell használni az arcszérumot?

1. Soha ne használjuk krém helyett. Mindig együtt használjuk a kettőt.

Sok nő tévesen úgy véli, hogy a szérum a krém helyettesítője, ezért csak a szérumot használják. Ez azért tévedés, mert a szérumoknak és krémeknek különböző tulajdonságai és hatásuk van – a szérum mélyen, a bőr belsejében, míg a krém a felszínen hat. Ahelyett, hogy az egyiket a másikra cserélnénk, először vigyük fel a szérumot, majd ezt követően használjuk a krémet. Így a szérum összetevői a bőr legmélyebb rétegeiben dolgoznak, javítják és újjáépítik a bőrt, míg a krém egy könnyű, védőréteggel látja el azt és megköti a nedvességet.

2. A szérumot mindig tiszta bőrön használjuk.

A szérum összetevői aprók és könnyedén bejutnak a bőr mélyebb rétegeibe, de tegyük ezt még könnyebbé számukra. Ehhez csak annyit kell tennünk, hogy eltávolítjuk a sminket, megszabadulunk minden szennyeződéstől, így a szérumnak nincs gát a felszívódásra és máris csodákra képes. Addig kell végezni a sminklemosást, amíg a használt pamutpárna teljesen tiszta nem lesz. Ezután meg kell mosni az arcot pl. géles lemosó segítségével, hogy igazán makulátlan bőrt kapjunk eredményül. Az arc kíméletes megszárítása után jöhet a szérum.

3. Soha ne használjunk olajalapú termékeket a szérum felvitele előtt.

Néha előfordul, hogy a szérum nem adja meg a kívánt eredményt, annak ellenére, hogy alaposan megtisztítottuk az arcot felvitel előtt. Akkor mi lehet a gond? Az arctisztító lehet a probléma. Ha olajokon alapul, záróréteget hoz létre, amely megakadályozza a szérum behatolását a bőrbe. A szérum felvitele előtt soha ne használjunk olajalapú sminklemosókat.

4. Naponta használjuk a szérumot, ne csak időről időre.

Egy másik kulcsfontosságú szabály, hogy a szérumot rendszeresen kell használni. Nem egy ideiglenes kezelésről van szó – a bőrünknek folyamatos intenzív ápolásra és koncentrált tápanyagadagra van szüksége. Ezért érhető el a legjobb és leghosszabb ideig tartó hatás rendszeres alkalmazással, minden nap – naponta egyszer vagy kétszer: reggel és este.

5. Finoman masszírozzuk be a szérumot a bőrbe.

A szérum felvitelének módja is számít. Soha ne feszítsük túl a bőrt – elvégre teltebbé és feszesebbé szeretnénk varázsolni, nem pedig fordítva. A terméket nagyon finoman masszírozva vigyük fel a bőrre. Ez a technika serkenti a véráramlást, így a bőr gyorsabban felszívja a szérumot, emellett növeli a bőr energiáját.